Kedves Olvasóink!
Három diáktársulat lépett a világot jelentő deszkákra a DBU-ban. Különös helyzetek, hagyományok és érzelmek jellemezték a darabokat. A minifesztivál nagy érdeklődés mellett zajlott,
így kétszer is telt ház előtt léptek fel a szekszárdi diákszínjátszók!
Három csapat, a Junge DBU, a Szekszárdi Garay János Gimnáziumból érkező GJG Színpad és a I. Béla Gimnázium társulata lépett a világot jelentő deszkákra. Méghozzá olyan jelentős érdeklődés mellett, hogy a két középiskola megismételte előadását, másodjára is telt ház előtt.
A leghosszabb, mintegy harmincöt perces darabot az I. Béla Gimnázium társulata mondhatta magáénak. A Szerelem című összeállításban zömében klasszikus költők – mások mellett Ady Endre, Kosztolányi Dezső, Petőfi Sándor, Radnóti Miklós – versei, versrészletei hangzottak el, de mellettük a nagy közkedveltségnek örvendő, szekszárdi születésű kortárs tehetség, Sohonyai Attila három műve is szerepelt a kínálatban. A színmű különlegességét többek között az jelentette, hogy egymást váltotta benne vers, illetve az amúgy is lírai hangulatra még jobban ráerősítő dalok, zenék, utóbbi Nemes András pedagógus értő felkészítését dicséri.
A csapat kifejezetten szép, a fiatalokat is mélyen megérintő produkciójával nagy sikert aratott. Bíztak benne, hogy a Szerelem a Pécsett hétvégén megnyílt, kétnapos Dél-Dunántúl régió Regionális Diákszínjátszó Találkozón is kivívhatja ugyanezt az elismerést. A várakozás nem volt alaptalan: a pécsi találkozón az I. Béla Gimnázium diákszínjátszó társulata bronz minősítést kapott, valamint különdíjban is részesült a komplex versszínházi munka, rendezés elismeréseképpen.
Gratulálunk a csapatnak és felkészítő tanáraiknak Csizmazia Ferencné Tanárnő és Nemes András Tanár úr a színvonalas munkájához és az eredményhez!
Az I. Béla diákszínpad tagjai:
Színjátszók: Bettini Lorenzo, Bogdán Dániel, Bosnyák Petra, Dávid Marcell, Dús Lilla, Gerőfi Vanda, Gyarmati Jázmin, Hagymási Orsolya Réka, Kotroczó Norbert Pál, Kovács Eszter, Pesti Sára, Szabó Eliza, Szabó Sára, Taksonyi Péter, Vincsákovics Dániel
Zenészek: ének: Horváth Réka Anna és Gyarmati Jázmin Tambura és zongora: Andócsi Balázs, Gitár: Tóth Ákos Gábor, Basszus gitár: Kasza Márk, Zongora: Nemes András Tanár Úr
www.ibela.hu
Az oldalon lévő tartalmak, fényképek, videó anyagok szerzői jogokat tartalmaznak.