Kedves Olvasónk!
2023. 03. 10-21.-e között tíz diákunk Simó Boglárka Tanárnő kíséretével, vesz részt az idei „Akadályok ledöntése, hidak építése” című Erasmus+ programban.
A program maga egy ifjúsági cseretábor, melynek résztvevő országai Szlovákia, Csehország, Románia és Magyarország. Célja, hogy a résztvevő fiatalokban a nagyobb megértést, a különbségek elfogadását, a tisztelet megadását, egy inklúzív és összetartó közösség kialakítását, az aktív állampolgárságot támogassa, valamint a demokrácia értékeit erősítse.
Napi programok:
Intercultural evening: ezen program keretein belül minden országnak be kell mutatnia kultúráját, hozniuk kell tipikus helyi enni és innivalókat (a gyerekek között már felosztottuk ki mit tudna hozni)
Az első két nap csapatépítéssel telt teljes egészében, eleinte egy csoportban, majd később 2 csoportokba osztva 4*1,5 órás foglalkozások keretében igyekeztünk minél inkább megismerni egymást (név tanulás, közös pontok keresés...), melynek keretén belül a diákjaink vicces, mozgásos, kültéri feladatokat hajtottak végre vegyes csapatokban. Az egyes feladatokra felelősöket választottunk, kialakítottuk a csoportszabályokat, valamint este 21.00 órától egy további játékos feladatra került sor. Már barátságok is kezdenek alakulni diákjaink és a többi résztvevő ország diákjai között.
Tanulóink a szokásos játékos feladatokon kívül részt vettek egy drogprevenciós programon, valamint ismereteket szerezhetek az Erasmus+ programok adta lehetőségekről. Este csoportunk bemutatkozó estéje zajlott, mely elnyerte a többi diák tetszését. Csoportunk tagjai nagyon klasszul helyt álltak, fiatal életkoruk ellenére.
Ezt követően Segesváron töltöttünk egy napot tanulmányi kirándulás keretében. Közös fotók készítése után a tanulóknak 7-8 fős vegyes csoportokban kellett 4 feladatot megoldaniuk, utána pedig tetszésük szerint tölthették idejüket a városban estig.
A mai nap első felében a román csapat által szervezett gyalogtúrán vettünk részt a zetelakai víztározóhoz. A nap második felében pedig a környezetvédelem témaköréhez kapcsolódó érdekes feladatokat kellett a csapatoknak megoldani.
A hét közepén a cseh csoport tartott foglalkozásokat Digitális Átalakulás témakörben, nagyon kreatív, változatos, kreatív feladatokkal, valamint a résztvevők a Youth Pass mibenlétéről informálódhattak egy rövid előadás keretében.
2023.03. 21-én hajnali 3.00-kor indultunk haza.
Az utolsó teljes napunkon sor került a projekt értékelésére, lezárására, valamint megkapták a résztvevők a Youth Pass tanúsítványaikat. Készített a magyar csapat egy videót, valamint egy élmény beszámolót is angol nyelven. Írtunk egymásnak érzelmes búcsúüzeneteket, majd pedig lelepleződtek a Titkos barátok, azaz kiderült, hogy kinek ki volt a titkos barátja az elmúlt 10 napban, aki mindennap ajándékokkal lepte meg, valamint elhangzottak az utolsó vicces pletykák is.
www.ibela.hu
Az oldalon lévő tartalmak, fényképek, videó anyagok szerzői jogokat tartalmaznak.