„Győző bácsi! Marha jó ez a Neumann verseny!”

- egy, a versenyen először részt vevő, általános iskolás versenyző spontán megnyilvánulása a verseny szünetében.

Elfogult beszámoló a 8. Neumann János Nemzetközi Tehetségkutató Programtermék Verseny szekszárdi döntőjéről

2012. március 22-24.

            Minden évben el szoktam mondani, most is ezt teszem, hogy az idei verseny sokkal színvonalasabb volt, mint bármelyik előző, ami azért igaz, mert a szakma állandóan fejlődik és a diák-társadalom követi ezt a fejlődést. Az idei versenyről ez a vélemény sokszorosan is elmondható, mert ez nem csak az én véleményem volt, hanem ezt állapították meg egyöntetűen a jelenlevő számítástechnikai szakemberek is. Az idei versenyre másfél száznál is több – és szakmailag is kiemelkedőbb – pályázat érkezett, mint eddig bármikor, ennek is volt köszönhető, hogy az elő-zsűrik – három országból: Magyarországról, a Vajdaságból és Erdélyből, az általános és középiskolákból száznál is több pályázatot válogattak be a döntőbe.

            Talán nem érdektelen, ha röviden elmondom a verseny – immár 28 éves – történetét, hátha a kedves olvasó nem ismeri.

            1983-ban indítottuk el – Könyves Tóth Pállal közösen - a Neumann Társaság támogatásával az első számítástechnikai diákújságot, a Mikroszámítógép Magazint.

            Már az újság első számába számtalan diák küldött be olyan játék-programokat, amiket az otthoni vagy az iskolai számítógépeken maga fabrikált. Ez adta az ötletet, hogy hozzunk létre egy játékprogram versenyt, aminek a megrendezését a Neumann Társaság, a Mikroszámítógép Magazin és egykori Alma Materem, a szekszárdi Garay János Gimnázium valamint igazgatója: Zentai András vállalta. Az első Garay versenyre 1984. március 16-án került sor. A sorozat 2003-ig tartott, akkor a 20. Garay verseny után bejelentettem, hogy a versenyeket befejezem. Érdekes módon, néhány korábbi versenyző diák azonnal megkeresett és szemrehányást tett, hogy ezt ne tegyem, mert erre a versenyre a számítástechnikát szerető és művelő diákoknak szükségük van. Nem sokkal ezután felkeresett a szekszárdi I. Béla Gimnázium igazgatója is, Hajós Éva, hogy a Gimnázium vállalkozik arra, folytatja a hagyományos versenyt, és már 2004-ben szívesen megrendezi a következő vetélkedőt. Miután a lelkem legmélyén én sem szívesen hagytam volna abba a verseny megrendezését, viszont egyedül már nehéz volt a szervezés, ráadásul az iskola maximális segítséget ígért (amit a mai napig tart!), ezért rövid tűnődés után igent mondtam. Miután megváltozott a verseny helyszíne ezért úgy döntöttem, hogy a verseny elnevezését is megváltoztatom. Kapóra jött, hogy 2003-ban – az új verseny meghirdetésének az évében – volt a Neumann Centenárium, ezért a régi/új versenyt Neumann Jánosról neveztem el és fő céljának a tehetségkutatást és a tehetséggondozást jelöltem meg.

            Már a Garay versenyek során is voltak a szomszédos országok főleg magyar iskoláiból pályázók, ezért az iskolával együtt elhatároztuk, hogy a versenyt hivatalosan is nemzetközi diákversenynek nevezzük, ami - azóta is, évről-évre – egyre több és már nem csak magyar diákpályázat beérkezését jelenti. Ezért – néhány éve – a Vajdaságban, illetve Erdélyben elő-versenyeket tartunk, amelyeken kiválasztjuk, hogy kik jutnak a szekszárdi döntőbe.

            Arra vagyok büszke, hogy a Garay/Neumann verseny – az informatikai versenyek között egyedülálló, ugyanis nem követi az iskolai versenyek szokásait és nem a tanárok által összeállított feladatokat oldat meg a versenyzőkkel. A Garay/Neumann versenyen a diákok saját műveikkel – alkalmazói programjaikkal, sőt újabban, hardver-alkotásaikkal - pályáznak, amelyeket – nem ritkán – megrendelésre készítenek és eladnak a megrendelőiknek. Így a Garay/Neumann verseny a professzionális informatikai alkalmazások fejlesztését tanítja meg a diákoknak.

A verseny még egy dologban egyedülálló. A diákoknak – a zsűrinek és a nagyszámú közönségnek - be kell mutatniuk az alkotásaikat. A zsűri a bemutatókat értékeli, sőt a közönség is, akik kérdéseket tesznek fel a versenyzőknek, akiknek a kérdésekre válaszolniuk kell. Ezzel a kezdetektől bevezetett módszerrel előadókat nevelünk a diákokból, akik hozzászoknak ahhoz, hogy az alkotásaikat – egy nagyobb közösség előtt is - meg kell védeniük.

Valamit a pályázatok tartalmáról. Az általános iskolások közül az idén a legtöbb volt a grafikai, az animációs, az oktató és a zenei programokra benyújtott pályázat, de már a kisdiákok is foglalkoznak olyan komoly dolgokkal is, mint például a számítógépes tervezés. Számomra érdekes volt, hogy a döntőbe csak egyetlen egy általános iskolás játékprogram jutott, igaz, igen magas pontszámmal.

Ami a középiskolásokat illeti nagyjából egyenletes volt az egyes kategóriák közötti eloszlás, kiemelkedően magas volt az alkalmazói és a játék programokra, valamint a megépített, vezérelhető automatákra benyújtott pályázat. Az idén is, mint eddig minden évben, számítógépes tervezésben a magyarkanizsai Beszédes József Mezőgazdasági és Műszaki Középiskola tanulói igen előkelő helyen végeztek, bár az első helyezést egy szekszárdi, Garay Gimnáziumban tanuló diák vitte el, egy hotelt tervezett meg szinte építészmérnöki szinten.

Még egy megjegyzés: Az idén is volt néhány olyan pályázat, amit ketten vagy többen készítettek el. A diákoknak azt szoktam mondani, hogy az informatikában nem csak elfogadott, hanem szinte kötelező, hogy a termékeket többen fejlesszék ki, az egyedülálló „harcosok” ideje lejárt, hiszen olyan bonyolult néhány informatikai alkotás, hogy azt egy ember szinte képtelen átlátni. Évről-évre egyre többen fogadják meg a tanácsomat, amint ez az eredményen is látszik.

A döntő első három helyén díjazott diákok, akik között számos vajdasági és erdélyi diák található:

                                                     Általános iskolások

Középiskolások

Van a versenynek egy különleges díja, amit a diákok hol Közönség díjnak, hol Fair play díjnak neveznek, ugyanis ezt a díjat maguk a versenyzők szavazzák meg annak a társuknak, akinek a pályamunkáját a legjobbnak találják. Az idén 3 Fair Play díjat szavaztak meg a versenyzők, a díjazottak a következők voltak:

Itt jegyezném meg, hogy a zsűri mindig örül, ha a versenyzők és a zsűri véleménye megegyezik. Azt hiszem, a három Fair Play díjas esetében ez a feltétel maximálisan teljesült, hiszen az elnyerhető maximális pontszám: 100 volt.

Az idei versenyre – három országból – több mint száz alkotás jutott a döntőbe. A pályázatok ország és kor, valamint iskolák szerinti megosztása.

Általános iskolák

Középiskolák

Még egy pillanatra visszatérnék az írás vezérgondolatához, amit – nem túl finoman – az idézett kisdiák fogalmazott meg, napozás közben. A 30. évforduló után - azt hiszem - ismét valamit változtatni fogok a verseny rendezésén, hiszen a technika állandóan fejlődik, amit nekünk, a rendezőknek is követnünk kell. Többek között – ezt az egyet még elárulom – szeretném a távoli országok versenyzőit is bevonni a szekszárdi versenybe, hiszen a hálózatok ezt már lehetővé teszik. Vannak más terveim is, amiket egyelőre titokban tartok.

Engedjétek még meg, hogy felsoroljam a verseny idei támogatóit, a hazai számítástechnikai intézményeket, akik a díjakat a versenyre biztosították.

A verseny támogatói (névsorban):

 Köszönjük a szponzorációt!  /szervezők/

Valamennyiünk nevében köszönöm az iskoláknak, a felkészítő tanároknak és a versenyzőknek, hogy eljöttek Szekszárdra! Nem hagyhatom ki a köszönetnyilvánítást – természetesen – az I. Béla Gimnázium igazgatójának, tanárainak és a Diák Önkormányzatnak a briliáns rendezésért! Végül, de nem utolsó sorban köszönöm az elő-versenyek megrendezését a Szerbiai Teleház Szövetség, a zentai Bólyai János Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium valamint a magyarkanizsai Jovan Jovanovic Zmaj Általános Iskola valamennyi munkatársának. Ugyancsak köszönet illeti a csíki ifjak szervezetét az erdélyi elő-verseny megszervezéséért.

Kovács Győző

Budapest, 2012. március 28.