Névadónkról

Péter Mihály

I. Béla király

Az iskola névadójának, Árpád-házi I. Béla királyunknak a bemutatásakor várható lenne a király dicsfényének a kiemelése, hősiességének méltatása. I. Béla király volt, hős volt, de magmaradt esendő embernek. Ezt az embert szeretném szükségképpen vázlatosan méltatva bemutatni, aki küzdött, győzött, vereséget szenvedett, azután ismét vállalta a küzdelmet annak ellenére, hogy láthatta bukásának lehetőségeit.

A hős tesz, az ember küzd. Béla vállalta a küzdelmet.

Kis is volt ez az emberi király?

A kicsapongó, pogány szokásokat követő, ezért kolostorba (börtönbe) is zárt Vazul (Vászoly) és egy Tátony nemzetségbeli lány frigyéből fogant, harmadik fiúként látta meg a napvilágot. A hatalmi harc véres kegyetlensége miatt apját, aki I. István követője lehetne a magyar királyi trónon, uralkodása alkalmatlanná teszik: megvakítják, fülébe forró ólmot öntenek.

1031-ben az életüket mentő, büntetéstől tartó Vazul fiúk elhagyják Magyarországot, szegényen, a felemelkedés lehetőségétől megfosztva Csehországba menekülnek, ahol a száműzetés keserű megaláztatásában osztoznak II. Miesko lengyel fejedelemmel.

1032-ben Miesko visszatér a lengyel trónra, így Levente András és Béla most már a lengyel király vendége. Ám a sorsába bele nem törődő Béla nem csupán vendég, hanem a király hűbéres lovagja is. Béla alig tizenkét-tizennyolc éves lehet, de ismeri a ravasz, keleties harcmodort (hiszen abban nevelkedett), így az adófizetés ellen fellázadt pomeránok vezérét a kor szokásai szerint párviadalban le tudja győzni.

A történelemben elhanyagolható idő alatt az elűzött, földönfutóvá lett legkisebb Vazul fiú elnyerheti a király lányának, Adelhaidnak, Richezának a kezét, és ez a népmesei fordulatokhoz hasonlóan fele királyságot, azaz hercegi udvartartást biztosít számára. A pogány keleti módszerekkel megvívott harc csak akkor nyerheti el méltó jutalmát, ha felveszi a kereszténységet, a keresztségben Adalbert nevet kap.

A nyugalmat és elismerést, a főúri biztonságot csak rövid ideig élvezheti. Apósa halála után sógora, Kázmér lesz a lengyel király, de főúri pártütés miatt a fiatal király kénytelen külföldre menekülni.

Béla nem menekül, megismerte már a küzdelmet, régensként kormányozza a fejedelemséget, Krakkót teszi meg az ország fővárosának: erőskezű politikával rendet teremt, segíti Kázmér visszatérését, közösen harcolnak az állam és egyház megszilárdításáért – az ország létéért.

Bátyjai közben elhagyták Lengyelországot.

Béla 1047-48 táján családjával, akik között ott találjuk a későbbi korok nagy-nagy királyait, I. Gézát és I. Lászlót hazatér Magyarországra, és 1046-ban a Magyarország királyává koronázott bátyja, I. András által felajánlott egyezséget elfogadva lát hozzá szülőföldje állam- és egyházszervezeti egységének megerősítéséhez.

Ahogyan annak idején a pomerán hadvezért a pogány harcmodor tapasztalataival tudta legyőzni, itthon a lengyel egyház- ás államszervezésben szerzett praktikáit tudta hasznosítani.

A királyi bátytól kapott dukátusért (hercegségért) nemcsak a belső államerősítő munkát végezte, hanem kiváló stratégaként az ország függetlenségének megvédését is segítette, amelyet III. Henrik német-római császár IX. Leó pápa tudomásulvételével erőteljesen veszélyeztetett.

1051-ben és 1052-ben a két taktikus, pogányból kereszténnyé vált testvér pogány harcmodorral: felégetéssel, rajtaütéssel, hajólékeléssel tudta Magyarországot megvédeni a német hűbéresi alávetéstől.

A testvérek hathatós, egyensúlyt biztosító uralkodását 1057-58-ban felborította a politikai, a hatalom továbbviteléért kirobban harc.
I. András kisgyermek fiának, Salamonnak úgy akarta az addig öccsének, Bélának felajánlott királyi hatalmat biztosítani, hogy fiának feleségül kérte III. Henrik 11 éves lányát, Juditot. Ettől a házasságtól várta a király azt is, hogy Magyarország megszabadulhat a német-római császári támadásoktól.

Salamont Béla ellenében német tanácsra királlyá koronázták.

I. András, ismervén Béla vereséget nem ismerő, küzdelemre született egyéniségét, 1059-ben úgy akart megbizonyosodni öccsének az igaztalanba beletörődő voltáról, hogy a Tisza-parti Várkonyban megrendezte a hírhedt korona-kard választást: össze vagy belenyugszik a vereségbe, vagy életével fizet. Béla híve, Miklós ispán jelezte: ebben a helyzetben az élet ára a megalkuvás.

Béla az adott helyzetben megalkudott: a kardot, azaz a hercegséget választotta, de utána Lengyelországba menekült, majd sógorának, II. vagy Merész Boleszlávnak a seregeivel visszatért Magyarországra, ahol az alávetésnek indult szabadok is támogatták. Így fényes győzelmet aratott bátyja és annak német segítői felett.

1060. december 6-án Székesfehérvárott királlyá koronázták azt a hajdani pogány menekülőt, aki 29 éve földönfutóként volt kénytelen elhagyni országát.

Béla királyként is taktikusan praktikus ember maradt.

Tudta, tapasztalatból tudnia kellett, népe elvész, ha nem támaszkodik a kereszténységre, ezért alapította a szekszárdi apátságot a Szent Megváltó tiszteletére. Viszont tudta azt is, hatalma gyengülhet, ha nem veszi figyelembe az országban még meglévő ősi szokásokat. A szekszárdi apátság egyik még ma is látható oszlopfőjén a király pogány előnevét jelképező Bölény képe egységet alkot a keleties palmettával és a keresztény kereszttel.

Béla békét, belső nyugalmat akart az országban teremteni, ezért bánt kíméletesen a legyőzöttekkel, a Salamont támogató erőkkel, ezért hívta össze Székesfehérvárra a lesüllyedőket, hitüket és szabadságukat elveszteni látszó volt szabadokat, akik az új királyban ősi létük mentsvárát látták. Béla azonban tudta, hiába győzött bátyja és a német segítséget élvező unokaöccs felett, országa és önmaga elvész, ha teret enged a lázadás szellemének.

A Vata fia János vezette pogánylázadást véres kegyetlenséggel leverte.
A külső veszélytől, az elmenekült Salamont támogató IV. Henrik német-római császári támadástól diplomáciai és hadi úton próbált szabadulni.

Az ország belső helyzetét adók elengedésével, a pénzrontást mellőző gazdaságpolitikával akarta megszilárdítani.

Küzdelme országáért, népéért, hatalmáért heroikus volt, de meg kellett ismernie: az ember küzdelmeibe bele is pusztulhat.

A Képes Krónika szerint 1063-ban Dömösön a rászakadó trónszék töri össze testét, de feltételezhető az is, hogy a Krónika írója így tudatja, a trónbitorlót (hiszen Salamon törvényesen megkoronázott király!) saját hatalmi szimbóluma semmisíti meg.

Sebesülten, emberi ereje végeztével is védeni akarja országát, hatalmát a német támadással szemben, a Rába vidéki Kőris patakhoz viteti magát, ám tevékenyen ténykedni már nem tud, itt éri a halál 1063. szeptember 11-én.

Bélát a krónikák szerint az általa alapított monostorban, temetkezési helyén, Szekszárdon helyezték el.

Testét az ásatások nem lelték meg, de szelleme: az új szükségességét felismerő, az újért folyton küzdő emberi gondolkodásban közöttünk él.