![]() |
![]() |
|
|
Projekt leírása
Intézményünk,
az I. Béla Gimnázium
a
tehetséggondozó emelt szintű matematika,
tehetséggondozó emelt szintű magyar és az emelt
óraszámú természettudományi
tanulmányi területre felvett tanulók
számára a következő tanévben a HEFOP 3.1.3
intézkedében kiírt pályázati
forrásból matematika valamint a magyar nyelv és
irodalom tantárgyak tanításához - iskolai
tulajdonba de a tanulóknak kiadásra szánt -
kompetencia alapú tankönyveket, elektronikus
munkafüzeteket (un. programcsomagokat) és 87 db
tanulói netbookot vásárol. A programcsomagokat
tanulóink felkészült, innovatív
pedagógusaink vezetésével alkalmazzák,
melynek eredményeként nemcsak versenyképes
tudást, hanem olyan személyes képességeket
is szereznek, amelyekkel bizosan igazodnak el az
információs társdalomban, válnak sikeres
és mobil tagjaivá a társadalomnak. A program
előrehaladását, eredményeit konferenciákon,
bemutató órákon és honlapunkon
követhetik az érdeklődők. Jelen pályázatba bevonni kívánt két 9. évfolyamos osztály közül egyikben a matematikát, másikban a magyar nyelv és irodalmat emelt szinten tanítjuk, így egyfelől a tantárgyak heti óraszáma miatt lehetőségünk van az "A" típsú programcsomag mellett a "C"-típusú programcsomag alkalmazására is a tanulóknak jelen pályázatból biztosítható netbookok használatával, másfelől a tanulók tanulmányi területük kiválasztásával tanusított elkötelezettsége alapján fokozottan támaszkodhatunk önálló ismeretszerzési hajlandóságára a "C" típusú programcsomagok feldolgozásában. A tanulók egyes tananyag elemeket nem kell hogy megvásároljanak, lemásoljanak, mert a használatba kapott netbookon a digitális tudásbázisokból (pl.:SDT) lemásolt anyagot használhatják tanulmányaik során. A számonkérés az eszközök felhasználásával lerövidülhet, ezzel az ismeret átadására fordított idő megnövekedhet. Lehetőség nyílik az önálló ismeretszerzésre, az ismeretek önálló feldolgozására, a mérés-értékelés új formáinak bevezetésére. Az internet elérésével olyan kapuk nyilnak meg, melyek a feldolgozott témakörök sokoldalú megismerését teszik lehetővé, különösebb költség nélkül. Ahogy a HEFOP 3.1.2 pályázat megvalósításának folyományaként iskolánk segíteni tudta a követő intézményekben a kompetencia-alapú oktatás bevezetését, úgy jelen pályázat megvalósítása eredményeként segíteni tudjuk a hasonló útra lépő intézményeket. A követő iskolákat támogathatjuk a kialakuló jó gyakorlatok konferenciák és bemutató órák keretében történő átadásával. |
||
![]() |
||
![]() |
Iskolánk adatai:
I.Béla
Gimnázium, Informatikai Szakközépiskola,
Kollégium, Általános Iskola és Óvoda
7100 Szekszárd, Kadarka
u.25-27. Tel.:06 74/511-077, e-mail: titk@ibela.sulinet.hu, web:
www.ibela.hu
|
|
| OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM | ||