Szüreti felvonulás
Minden év szeptember harmadik hétvégéjén tartják, így idén sem maradhatott el az év legnagyobb eseménye, a Szekszárdi Szüreti Napok. A bor ünnepén élvezetes programok várták az érkezőket: borkóstolások, felvonulások, koncertek és kiállítások. A rendezvény egyik fő eseménye a szombat délután megrendezett Szüreti felvonulás, melyben híres borrendek, táncegyesületek, óvodák, iskolák és gimnáziumok is részt vesznek, főként szekszárdi és Tolna megyéből érkezők.
Idén az I. Bélás diákok és tanárok a gimnázium pólójában vonultak fel, lovas és énekes kísérettel. A hangulat a felvonulás ideje alatt nagyon élvezhető volt, a nagy meleg ellenére. A hosszú felvonulás, rövid sétának tűnt az elképesztő hangulat miatt. Egy I. Bélás diák szerint: ,,A felvonulás nagyon nagy élmény volt, mivel egész Szekszárd látott minket, és nagyon sok barátommal is találkoztam."
De nem feledkezhettünk meg a vidámparkról sem, ahol légvárak, szimulátorok és óriás körhinták várták az érkezőket. Aki ellátogatott a programokra biztosan nem unatkozhatott, mivel több hangversenyre is került sor, többek közt hallhattuk a Szekszárdi Big Band előadását, és megnézhettünk több néptánc egyesület bemutatóját is.
Szalontai Jenő
9. D
