Általában minden gimnáziumnak van egy beavató szertartása, így az I. Béla Gimnáziumban sem maradhatott el a miénk, a szöcskesimogató.  A 11.-esek idén is vicces feladatokat találtak ki, amelyektől kezdetekben nagyon féltek az újonnan érkezett 9.-esek. Nagy előkészületek zajlottak a háttérben: a 11.-esek ügyesen oldották meg a hangtechnikát és a szervezést. 
    Amikor elkezdődött a szecskáztatás mindenki megszeppenve ült, de tudtuk nem lesz semmi baj, élvezni fogjuk a feladatokat. Minden osztályból, minden feladathoz egy, vagy kettő tanulót hívtak ki. Az első feladatnál máris meg kellett mutatnunk énekhangunkat egy karaoke keretében. Minden zeneszámot nagy nevetés közepette adtak elő a kiszemelt áldozatok.
A második feladatban egy liszttel teli tálat hoztak a szerencsés kiválasztottak elé, köztük elém is, amire egy ping-pong labdát helyeztek. A feladat az volt, hogy elfújjuk a tálról a labdát. Igen ám, de a két nebulónak szembe kellett állnia egymással, és egyszerre megfújnia a labdát. Nagy levegőt vettem és nagyot fújtam a tálra, szerencsére a velem szemben lévő lány, karatefilmbe illő mozdulatokkal kitért a felé tartó lisztfelhő elől. Így nem lettünk annyira lisztesek. Több feladat is volt még a kenyérevésen át a lufi borotválásig, de a legdurvább feladat csak ez után jött.
    Egy 11.-es lánynak udvarolni kellett mindenki szeme láttára. Első kör nem sikeredett valami jól, mivel nem tudtak megszólalni a lány szépsége vagy talán a tapasztalatlanság miatt. Mivel az első kör nem zárult sikerrel, ezért önként jelentkezőket is szívesen vártak a lány színe elé. Sajnos közöttük sem akadt olyan, aki el tudta volna végezni a feladatott becsületesen, talán a hangulat fellendítése miatt, cifrábbnál cifrább mondatok hangzottak el, igaz mindenki nevetett, de ez az udvarlási típus nem vált be a lánynál, így szinte mindenki 0 ponttal zárta a fordulót. A beavatás befejezéseként még egy esküt kellett tennünk, testnevelés órát idéző mozdulatok közepette. Úgy gondolom, hogy ez a része a dolognak nem volt teljesen megszervezett, mivel a földön fetrengő tanulók egyrészt nem voltak a feladathoz öltözve, másrészt a hideg padlón gyertyaállásba nem volt a legkellemesebb érzés esküt tenni.
    Ezután következett a szecskabál, ahol mindenki kedvére táncolhatott. A szöcskesimogató vége után szinte mindenki elment, köztük én is. Pár hét után még most is nevetek, és jó érzéssel tölt el, hogy akkor nagyon jól éreztem magam.
 

Szalontai Jenő
9. D