Ismerkedés a neten

Hogyan változtatják meg a fejlődő technika adta lehetőségek a szerelmesek megismerkedésének, kapcsolattartásának módozatait? Segíti a kapcsolatok kialakítását vagy még bonyolultabbá teszi azokat? Az alábbi pár sorban erre kerestem a választ.
     Az internetes ismerkedésnek alapvetően nincs tényként kezelt elmélete arról, hogy a fejlődő technika adta lehetőségek pozitív vagy negatív irányba mozdítják el társadalmunk kapcsolattartási szokásait.
     Véleményem szerint az interneten ismerkedni alapvetően nem lenne rossz dolog, ha az embereknek nem lennének hátsó szándékaik. Sok ember él vissza a „technika adta lehetőségekkel”. Ezért kell nagyon vigyázni az internettel. Sokszor rejthet veszélyt. Egy távoli ismerős esetében teljesen megfelelő kapcsolattartásra, habár nem tudjuk úgy kifejezni magunkat írásban. Az illető félreértheti mondanivalónkat. A hangulat kimutatására szolgálhatnak az ún. „szmájlik”, amivel ugyanúgy becsaphatnak minket. Fordított esetben is igaz lehet, hogy rosszul vagy tévesen használjuk ezeket a kis figurákat. Más esetben egy kezdődő, többnyire „elektronikus úton folytatott kapcsolat” tönkre is mehet, ha írásban nem tudjuk egymást úgy megérteni, mint élőben. Az ismerkedésnél azért léphetnek fel problémák, mert ha kezdetben jól meg is értitek egymást, vannak emberek, akik írásban sokkal bátrabbak. Így pedig előfordulhat, hogy szemtől-szemben az emberek „lefagynak”. Ezért nem tartom a chatelést kommunikatív eszköznek. Lehet az interneten beszélgetni, de csak ha személyesen nem oldható meg. Hasznos lehet a mi esetünkben pl. betegség esetén elkérni a tananyagot. Távoli rokonokkal és régi barátokkal is felvehetjük így a kapcsolatot.
     Az internetes kapcsolattartás összességében úgy hasznos, ha a kapcsolat megfelelő „alapokon nyugszik”, és csak ilyen formában oldható meg a rendszeres kommunikáció.
 
Bogos Bettina
9. B